Wouxun KG-669

A napokban volt szerencsém kézbevenni és tesztelgetni a Wouxun cég egyik régebbi modelljét, a KG-669-et. Kíváncsi voltam, vajon mi változott az évek alatt.

Nézzük először az értékeit, a tényeket. Hasonlóan a KG-UVD1P-hez e készülék teljesítménye is 1 és 5 W között állítható. Fogása kényelmes, sávátfogása 400 MHz-470MHz, ami ugye azt jelenti, hogy a 70 cm-es hullámhossz tartományt fogja le. Menürendszere könnyen tanulható, a 6 karakteres menüpontok hamar elsajátíthatóak. A kijelző érdekessége, hogy három féle háttérvilágítást tudunk beállítani rajta (narancs, kék és lila), ráadásul ezeket külön rendelhetjük bizonyos eseményekhez (alapvilágítás, adás és vétel). Nekem a Stabo freecomm után szabadon a narancs szín jött be a legjobban. A készülék tetején egy csavaros gomb található, ami a szokásos On/Off illetve hangerőszabályozó is egyben. Nekem az UVD1P után hiányzott a második, racsnis csatornaválasztó, illetve menülépegető gomb, itt ezt a billentyűzetről tudjuk a fel és le nyilakkal változtatni. A gombjai kényelmesen, puhán nyomhatóak, PTT gomb is megfelelően működik.

Tapasztalatom szerint az érzékenysége megegyezik az UVD1P-vel, igaz, csak kb. 50 km-es távolságra teszteltem, de ezen a távon ugyanolyan jó vételt produkált mindkettő. Talán az újabb készülék hangja egy picit tisztábban szól, de ez annyira nem zavaró.

Egy dolog volt, amiben kifogott rajtam: nem jöttem rá, hogyan lehet a mentett memóriatartalmak és a szabad frekvencia-használat között váltani. Ennek trükkje a bekapcsolás alatt nyomva tartott Menü gomb volt. Lehet, hogy egy használati útmutató elolvasása segített volna :)

Kár, hogy a VHF tartományt nem kezeli, ezt leszámítva elég strapabíró készüléknek tűnik számomra. Ajánlott!

Gyári adatok:

Full frequency range : UHF 400~470MHz

Output power : 5W

128 memory channels + 1 group emergency channel

DTMF encoding and decoding & ANI ID code (caller ID)

105 groups D.C.S / 50 groups CTCSS & VOX transmission function

All call,group call and selective call function and Calling ring function

Distant urgency alarm function & Emergency calling function

Multi scan function & FM radio function

Scramble set= 4 group channels what can be selectable ( optional accessory )

Width / Narrow bandwith select ( 25KHz / 12.5KHz )

Three color back light can be selectable for receiving,transmitting and standby mode.

Talk aroud function & Voice guide (Chinses / English)

Step frequency ( 5 / 6.25 / 10 / 12.5 / 25KHz )

High / Low power selectable (5W /1W )

Intelligent charger ( Notice sound and two color light )

Frequency space set ( 0-69.685 MHz )

Set frequency shift direction

Real time clock

Stopwatch timer function

Busy channel lockout

Multi display mode when power on ( full screen / Batt V / others )

Low-battery voice prompt

Keyboard lock ( auto / manual )

Shortcut operation and search

Programmable by computer

Menu / Channel reset

Working voltage:7.4 V

Working temperature:-30 C ~60 C

Mode:F3E(FM)

Maximum frequency deviation:≤±5KHz

Repand radiation:< -60dB

Frequency stabilization:±5ppm

Receive sensitivity:<0.2uV

Sound frequency power:≤ 500mW

Weight:250g

Size:58 x 105 x 38 mm

2 hozzászólás a következőhöz:“Wouxun KG-669”

  1. zferke írta:

    Kereskedelmi rádiót nem is hallgattál rajta? Mert hogy van ilyen lehetőség is.

    • admin írta:

      Szia! Teljesen igazad van, az első (azaz felső) gomb megnyomásával elő lehet csalni a RADIO funkciót is, akárcsak az UVD1P készülékben. Hibátlanul ment :)

Mondd el a véleményed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>